2017-12-11 (Településképi rendelet, KET-ÁKR)

Kedves Kolléganők, Kollégák!

Lassan megszokottá válik, hogy minden év végén, év elején a szakmagyakorlásunkhoz szükséges jogszabályokat változtatják.

  • Gondolom előttetek is ismert, hogy a helyi építési szabályzat településképi követelményeit 2017. december 31-ig lehet alkalmazni, így 2017 év végéig a településeknek át kell dolgozniuk a HÉSZ-t, s meg kell alkotniuk a településképi arculati kézikönyvekre alapozott településképi rendeletüket. Erre azért is kell figyelni, mert az egyszerű bejelentéssel létesülő lakóházak esetében is a tervező fog felelni a településképi rendeletben előírtak betartásáért. Így erre fokozottan figyeljetek, érdemes érdeklődni a folyamatban lévő munkáitoknál a település főépítészénél, hogy a rendelet mit fog előírni, mi várható. Amennyiben lesznek olyan új előírások, melyeket a már kész tervben, koncepcióban még nem tudtatok figyelembe venni, akkor célszerű még ebben az évben az elkészült tervet, dokumentációt feltölteni, és készenlétbe helyezni az e-naplót. (Természetesen csak teljes dokumentáció esetén)
  • A jövőben a HÉSZ előírásainak a betartását a hatóság (építésfelügyelet), a településképi rendeletben leírtak figyelembe vételét a polgármester (hivatalán keresztül) ellenőrzi.
  • A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályait 2017.12.31-ig a 2004. évi CXL.törvény (KET) tartalmazta. Ezt váltja fel 2018.01.01-től a 2016. évi CL. törvény az általános közigazgatási rendtartásról. (Más eljárások lesznek más határidőkkel.)

Vonatkozó jogszabályok:

Üdvözlettel: Németh László

Share

Vissza

Partnereink

Társkamarák

©2012 | Fejér Vármegyei Építészek Kamarája