2019-12-03 (egyszerű bejelentés október 24. után)

Kedves Kolléganők, Kollégák!

A 2019. október 24. után történő lakóépület építésének egyszerű bejelentése kapcsán az alábbiakra szeretném felhívni a figyelmeteket:
  • Ügyeljetek arra, hogy a vonatkozó rendelet (155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet - mellékletben) szerinti pontos tartalommal történjen meg a bejelentés, amennyiben az építtető meghatalmaz Benneteket! Így:
A bejelentés tartalmazza
a) az építtető nevét és lakcímét, szervezet esetén a megnevezését és székhelyét, képviselő esetén az azonosításához szükséges adatot és elérhetőségét,
b) az építési tevékenységgel érintett telek címét, helyrajzi számát, mezőgazdasági birtoktest esetén az ahhoz tartozó valamennyi telek helyrajzi számát,
c) a bejelentés tárgyát és annak rövid leírását, a számított építményértéket az építésügyi bírság megállapításának részletes szabályairól szóló kormányrendelet szerint meghatározva,
d) az építészeti-műszaki tervező – beleértve a szakági tervezőt is – nevét, elérhetőségét, kamarai névjegyzéki bejegyzésének számát,
e) a bejelentéshez csatolt mellékletek felsorolását,
f) az építtető aláírását, amennyiben azt meghatalmazott útján, kormányablakon vagy az építésfelügyeleti hatóságon keresztül nyújtja be.
A bejelentéshez csatolni kell
a) az 1. mellékletben meghatározott tartalmú egyszerű bejelentési dokumentációt,
b) ha az építési tevékenységet a természetes személy saját lakhatásának biztosítása céljából kívánja végezni, az építtető teljes bizonyító erejű magánokiratban tett nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy természetes személy és az építési tevékenységet saját lakhatásának biztosítása céljából végzi.
Teljes bizonyító erővel rendelkezik a magánokirat, ha valamelyik feltétel teljesül az alábbiak közül:
- a kiállító az okiratot saját kezűleg írta és aláírta;
- két tanú az okiraton aláírásával igazolja, hogy a kiállító a nem általa írt okiratot előttük írta alá, vagy aláírását előttük saját kezű aláírásának ismerte el; az okiraton a tanúk lakóhelyét (címét) is fel kell tüntetni;
- a kiállító aláírása vagy kézjegye az okiraton bíróilag vagy közjegyzőileg hitelesítve van;
- a gazdálkodó szervezet által üzleti körében kiállított okiratot szabályszerűen aláírták;
- ügyvéd (jogtanácsos) az általa készített okirat szabályszerű ellenjegyzésével bizonyítja, hogy a kiállító a nem általa írt okiratot előtte írta alá vagy aláírását előtte saját kezű aláírásának ismerte el, illetőleg a kiállító minősített vagy minősített tanúsítványon alapuló fokozott biztonságú elektronikus aláírásával aláírt vagy minősített vagy minősített tanúsítványon alapuló fokozott biztonságú elektronikus bélyegzővel ellátott elektronikus okirat tartalma az ügyvéd által készített elektronikus okiratéval megegyezik;
- az elektronikus okiraton kiállítója minősített vagy minősített tanúsítványon alapuló fokozott biztonságú elektronikus aláírást, minősített vagy minősített tanúsítványon alapuló fokozott biztonságú elektronikus bélyegzőt helyezett el;
- olyan, törvényben vagy kormányrendeletben meghatározott szolgáltatás keretében jött létre, ahol a szolgáltató az okiratot a kiállító azonosításán keresztül a kiállító személyéhez rendeli, és a személyhez rendelést a kiállító saját kezű aláírására egyértelműen visszavezethető adattal együtt vagy az alapján hitelesen igazolja; továbbá a szolgáltató az egyértelmű személyhez rendelésről kiállított igazolást elektronikus dokumentumba kapcsolt, elválaszthatatlan záradékba foglalja és azt az okirattal együtt legalább fokozott biztonságú elektronikus bélyegzővel és legalább fokozott biztonságú időbélyegzővel látja el [1952. évi III. tv. 196. § (1) bek.].
  • Az 1. mellékletben meghatározott tartalmú egyszerű bejelentési dokumentációt az ott leírtak pontos betartásával készítsétek el! A hiányos dokumentáció feltöltése az ÉTDR-be etikai vétséget jelenthet! Idézet a hatályos MÉK etikai-fegyelmi szabályzatából, melyet értelemszerűen majd aktualizálni kell:
(4) Az egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenységhez szükséges kivitelezési dokumentáció jogszabályban rögzített munkarészeit a tervezőnek a teljesítése keretében a megrendelőnek hiánytalanul át kell adnia (jóváhagyási terv), amennyiben a tervezést generáltervezés (fővállalkozói jogviszony) keretében vállalta. Etikai vétséget követ el a kamarai tag, ha hiányos kivitelezési dokumentációt tölt fel az elektronikus építési naplóba.
  • A bejelentést követő 15 nap után - egyes esetekben az e-napló készenlétbe helyezését követően - csak akkor kezdjék meg az építési tevékenységet, amennyiben az építésfelügyeleti hatóság ellenőrizte, hogy az egyszerű bejelentés tartalma megfelel-e az előírásoknak! (A rendeletben előírt 8 nap - bizonyos feltételek hiánya miatt - nem minden esetben tartható, a későbbi hatósági tájékoztatás nem mentesíti a bejelentőt a jogszabályi feltételek betartása alól!)
Üdvözlettel: Németh László

Vissza