2016-04-04 (456-os rendelet)

Kedves Kolléganők, Kollégák!

Többször jeleztem már, hogy az év eleje óta hatályos 456/2015. (XII.29.) Korm. rendelet (a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről és egyes építésügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról) alapjaiban változtatta meg az építésüggyel kapcsolatos eljárásokat.

Az eddigi információnk szerint április hónapban várható az Építési Törvény, majd a tárgyi rendelet módosítása, pontosítása.
(Én továbbra is a hatályon kívül helyezését támogatom a 456-os rendeletnek)
A közéletben a bevezetett módosítás úgy ágyazódott be, hogy sokkal egyszerűbb építkezni, az építész csak rajzoljon egy homlokzatot, meg helyszínrajzot, aztán lehet építkezni, majd kitalálunk valami alaprajzot menet közben.
Arra kérnék mindenkit, hogy nagyon körültekintően járjon el a viszonylag csábító felkérések esetén! Fontos egy jó szerződés, egy tervezési program, és a figyelem felhívása arra, hogy milyen jogkövetkezmények várhatóak eltérés esetén!
A 2016. március 10-i szakmai továbbképzésen elhangzott, hogy pl. a műszaki leírásban helyiséglistának kell lennie. Nyilván ez nem megy alaprajz nélkül! Amennyiben építés közben eltérnek attól (pl. a WC nagyobb lesz), akkor már azt megelőzően módosított bejelentést kell tenni! Ellenkező esetben fennmaradási eljárást kezdeményezhet a hatóság, melynek során már pl. a HÉSZ minden rendelkezését figyelembe kell venni.
Még számtalan jogi problémát okozhat e rendelet alkalmazása, (szomszédok előzetes, írásos tájékoztatása is ajánlott) legyetek körültekintőek!

Üdvözlettel: Németh László


Vissza