2016-06-06

Kedves Kolléganők, Kollégák!

Az Építési Törvény (1997. évi LXXVIII. törvény) 2016-05-13-i módosításával úgy gondoltuk, hogy felpörögnek az események, és az egyszerűsített bejelentéssel kapcsolatos jogalkotói elképzelések egy-két nap alatt rendeződnek.
A 2016-05-13-i hírlevélben is így gondoltam, azonban most pontosítanom kell, egy kicsit az "út szélén" érzem magamat, a szakmánkat.
Többször leírtam már, hogy az elképzelések szerint az Építési Törvény módosítása után a 456/2015. (XII. 29.) Korm. rendeletet (a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről és egyes építésügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról) is azonnal módosítják, így az egyszerű bejelentési dokumentációt felváltja az időközben elfogadott MÉK szabályzat szerinti kiviteli dokumentáció. Vagyis az egyszerű bejelentéshez az általunk elfogadott szabályzat szerinti kiviteli tervet kell az építési hatósághoz benyújtani (ÉTDR helyett E-naplóban) a most hatályos bejelentési dokumentáció helyett.
Azonban nem mennek ilyen gyorsan az események, még várjuk a kihirdetését a 456/2015-ös rendelet módosításának, mely várhatóan július 01-től lesz hatályos.

Időközben többen jelezték, hogy az építési hatóság nem fogadja el a bejelentési dokumentációt, hanem kiviteli tervet kér a bejelentéshez az Építési Törvény 33/A. § (1)/c alapján. (a bejelentéshez kormányrendeletben meghatározott tartalmú kivitelezési dokumentációt kell mellékelni,)
Én továbbra is úgy vélem, nem kérheti a hatóság a kiviteli tervet a bejelentéshez, mivel az egyszerű bejelentésre nem vonatkozik a 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet (az építőipari kivitelezési tevékenységről) 22. §-a.
(Nonszensz, hogy a hatályos bejelentési dokumentáció mellé még a 191-es rendelet szerinti kiviteli tervet is csatolni kellene, mely igencsak érdekes lenne egy 300 m2 szintterület feletti, de 300 m2 nettó alapterület alatti új lakóépület esetében - pl. építésszervezési munkarész, stb.)

Mai napon egyeztettem a MÉK elnökével, s elküldött egy miniszterelnökségi állásfoglalást, melyben az Építési Törvény 38. § (1) szerint (Építési tevékenységet – ha kormányrendelet eltérően nem rendelkezik – kivitelezési dokumentáció alapján lehet végezni.) arról tájékoztatják a kamarát, hogy az egyszerű bejelentéssel indított kivitelezéshez is szükséges kiviteli terv a 191/2009 szerinti tartalommal, melyet az e-naplóba is fel kell tölteni.
Az egy másik kérdés, hogy ezt a tervet a hatályos 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet (az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról) 62. § (1)/c szerint az építésfelügyeleti hatóság nem keresheti. (....Az építésfelügyeleti hatóság ......ellenőrzi, hogy.....az építőipari kivitelezési tevékenység.....egyszerű bejelentéshez kötött épület esetén az egyszerű bejelentési dokumentáció alapján....történt-e.)

Tehát a helyzet nem egyszerű, kezelésére az alábbiakat javaslom várhatóan 2016-07-01-ig:

  • Az egyszerű bejelentéshez a hatályos 456/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet szerinti dokumentációt kell elkészíteni kiviteli terv nélkül.
  • Szerződésben rögzítsük, hogy építési tevékenységet csak kiviteli tervdokumentáció alapján lehet végezni, így a hatósághoz benyújtott bejelentési dokumentáción túl kiviteli tervet is kell készíteni. Ez 300 m2 szintterület alatt az engedélyezési terv tartalmával azonos, ezért készítsünk 1:100-as léptékű alaprajzot, metszeteket, stb. (300 m2 szintterület felett értelemszerűen a 191/2009 rendelet vonatkozó része szerint)
Nyilván mindenki készít alaprajzot, metszetet, így 300 m2 szintterület alatt visszatértünk - várhatóan 2016-07-01-ig - az engedélyezési terv tartalmához.
Most így látom a helyzetet, a változásokról időben tájékoztatást küldök.

Üdvözlettel: Németh László

2016-05-13

Kedves Kolléganők, Kollégák!

A mai nappal hatályos az Építési Törvény módosítása (mellékletben), mely az egyszerűsített bejelentésre ( 300 m2 alatti új lakóépületek) vonatkozóan véleményem szerint az alábbi helyzetet jelenti:

  • Az Építési Törvény 13.§ (2) bekezdése szerint kell a HÉSZ előírásait figyelembe venni.
  • A 456/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet nem változott, tehát az abban szabályozott dokumentációt (nem kiviteli tervet) kell a bejelentéshez leadni
  • A 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet (az építőipari kivitelezési tevékenységről) nem változott, annak 22.§-a csak az építésügyi hatóság engedélyéhez vagy az építésfelügyeleti hatóság tudomásulvételi eljárásához kötött építési tevékenység esetére igaz (kiviteli tervdokumentáció), az egyszerű bejelentésre nem!
  • Az Építési Törvény 38. § (1) szerint: Építési tevékenységet – ha kormányrendelet eltérően nem rendelkezik – kivitelezési dokumentáció alapján lehet végezni, mely  kormányrendeletet a 456/2015. (XII. 29.) Korm. rendeletet jelenti, amely  jelenleg nem változott, vagyis bejelentési dokumentáció alapján jelenleg lehet kivitelezni.
  • Az Építési Törvény 33/A. § (1) c) szerint: "a bejelentéshez kormányrendeletben meghatározott tartalmú kivitelezési dokumentációt kell mellékelni," mely  kormányrendeletet a 456/2015. (XII. 29.) Korm. rendeletet jelenti, amely  jelenleg nem változott.

Az utolsó bekezdéshez annyi jelenlegi információt tudok mondani, hogy rövidesen módosul a 456/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet. A módosítás szerint a most hatályos egyszerűsített bejelentési dokumentáció helyett egyszerűsített kiviteli tervdokumentációt fog előírni a rendelet, melyet kell csatolni az egyszerűsített bejelentéshez. (Az elképzelés szerint az e-naplóba kell majd feltölteni, melyet a hatóság az ÉTDR-en keresztül "lát".)
A 456/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet valószínűleg a MÉK szabályzatára fog hivatkozni az egyszerűsített kiviteli tervdokumentáció tartalmi követelménye kapcsán. A MÉK 2016-05-27-i Küldöttgyűlése fog dönteni erről a szabályzatról, melynek tervezete a MÉK honlapján megtalálható:
http://mek.hu/media/files/2016/kuldottgyules/20160527/Terv_muszaki_tartalma_szabalyzat_300_m2_alatt%281%29.pdf

2016. május 13-án (péntek!!!) 11:40-kor én így látom, jelenleg itt tartunk.

Üdvözlettel: Németh László

2016-04-24 (456-os rendelet)

Kedves Kolléganők, Kollégák!

Többször leírtam már véleményemet a 456/2015. (XII. 29.) Korm. rendeletről (a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről és egyes építésügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról), annak hatályosságát továbbra sem támogatom, a politikát ismerve sajnos ez irányú változás nem várható.
Várható viszont a módosítása, melyet meg fog előzni - valószínűleg a jövő héten kedden - a parlament előtt lévő 1997. évi LXXVIII. törvény (az épített környezet alakításáról és védelméről) módosításának (mellékletben a T/9369 előterjesztés) elfogadása.
Az építési törvény módosításában többek között a HÉSZ további pontjainak való megfelelés, a felelősségbiztosítás (ezzel még lesznek további "küzdelmek"), a tervezői művezetés bevezetése olvasható.
Az alábbi rendelkezést is tartalmazza majd a törvény: "Építési tevékenységet - ha kormányrendelet eltérően nem rendelkezik - kivitelezési dokumentáció alapján lehet végezni".
Vagyis a törvény elfogadását követően módosul a 456/2015-ös rendelet. A tervezet szerint nem lehet építkezni majd a bejelentési dokumentáció alapján, hanem ún. egyszerűsített kiviteli tervdokumentációt kell készíteni a bejelentési helyett, melyet a tervek szerint nem az ÉTDR-be, hanem az E-naplóba kell feltölteni.
A kiviteli dokumentációban már lesz alaprajz, metszet, szakági munkarészek, költségvetés kiírás, stb.

Most én úgy látom, hogy akinek folyamatban van 300 m2 alatti új lakóépület tervezése, az "gyorsan" készítse el a hatályos rendelet szerint a bejelentési dokumentációt (szerződés alapján az építtetőnek adjon alaprajzot, metszetet). A jövő héttől fel fognak gyorsulni az események, az új rendeletekről információt fogok küldeni. Fel kell készülni a tárgyi eljárás keretében az egyszerűsített kiviteli tervdokumentáció készítésére, mely nyilván több munkával (több idővel), több tervezési díjjal jár majd. A kötelező tervezői művezetés bevezetése még könnyen "fog menni", a felelősségbiztosítást további egyeztetések fogják pontosítani.


Üdvözlettel: Németh László

2016-05-08

Kedves Kolléganők, Kollégák!

A Magyar Közlöny 2016. évi 64. számában kihirdették az 2016. évi XXXVI. törvényt az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Építési Törvény) módosításáról.
A törvény főbb rendelkezései 2016. május 13-tól (péntek) hatályosak, melyek szerint alapvetően a legfeljebb 300 m2 összes hasznos alapterületű új lakóépület építésére vonatkozó egyszerű bejelentésre vonatkozó előírások változnak.

  •  Az Építési Törvény hatályos rendelkezése:

13. §(2) A 33/A. § (1) bekezdésében meghatározott épület építésével összefüggésben a helyi építési szabályzat rendelkezései közül kizárólag az építési telek
a) megengedett legnagyobb beépítettségét,
b) megengedett legnagyobb építménymagasságát vagy beépítési magasságát,
c) szabályozási vonalát és
d) beépítési módját vagy építési helyét
kell figyelembe venni.

  • 2016. május 13-tól hatályos:

13. §(2) A 33/A. § (1) bekezdésében meghatározott lakóépület létesítésekor a helyi építési szabályzatban meghatározott
a) övezet, építési övezet területi lehatárolását;
b) övezetre, építési övezetre vonatkozóan
ba) a védelemmel és korlátozásokkal érintett területeken a szennyvízelvezetés vagy tisztítás szabályait
közegészségügyi szempont szerint,
bb) a megengedett legnagyobb beépítettséget,
bc) a telken, az építési telken elhelyezhető épület, valamint az önálló rendeltetési egység számát,
bd) a megengedett legnagyobb beépítési magasságot vagy építménymagasságot,
be) a szabályozási vonalat,
bf) a beépítési módot, az építési helyet és
bg) a minimális zöldfelület mértékét;
c) országos vagy helyi építészeti örökségvédelemmel, településképi védelemmel, országos régészeti-, táj- és
természetvédelemmel kapcsolatos rendelkezéseket, továbbá a veszélyeztetett területekre, a természeti csapások
elleni védelemre, a katasztrófavédelemre vonatkozó követelményeket, védőterületet, védőtávolságot
kell figyelembe venni.”

  • Az Építési Törvény hatályos rendelkezése:

38. § (1) Építési tevékenységet végezni – ha e törvény vagy más jogszabály eltérően nem rendelkezik – csak a jogerős építésügyi hatósági engedélynek, továbbá a hozzájuk tartozó, jóváhagyott engedélyezési záradékkal ellátott építészeti-műszaki dokumentációnak, valamint az ezek alapján készített kivitelezési dokumentációnak megfelelően szabad.

  • 2016. május 13-tól hatályos:

„38. § (1) Építési tevékenységet – ha kormányrendelet eltérően nem rendelkezik – kivitelezési dokumentáció alapján
lehet végezni.
(2) A kivitelezési dokumentáció tartalma – ha kormányrendelet eltérően nem rendelkezik – nem térhet el a hatósági
eljárásban záradékolt építészeti-műszaki dokumentációban foglaltaktól.”

Az Építési Törvény további módosításai alapvetően a kivitelezői tevékenységet, a szakszerűtlenséget, a felelősségeket érinti.
Kötelező lesz 2016. május 13-tól az egyszerű bejelentési eljárás alapján végzett építési tevékenység esetén a tervezői művezetés, annak részleteiről, valamint az eljáráshoz szükséges dokumentációról (várhatóan egyszerűsített kiviteli tervdokumentáció) a 456/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet (a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről és egyes építésügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról) napokban várható módosítása során kapunk információt.

Mellékletben a Magyar Közlöny tárgyi törvényre vonatkozó része.

Üdvözlettel: Németh László

Attachments:
Letöltés (2016_evi_XXXVI_torveny.pdf)2016. évi XXXVI. törvény
33 Kb

2016-04-04 (456-os rendelet)

Kedves Kolléganők, Kollégák!

Többször jeleztem már, hogy az év eleje óta hatályos 456/2015. (XII.29.) Korm. rendelet (a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről és egyes építésügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról) alapjaiban változtatta meg az építésüggyel kapcsolatos eljárásokat.

Az eddigi információnk szerint április hónapban várható az Építési Törvény, majd a tárgyi rendelet módosítása, pontosítása.
(Én továbbra is a hatályon kívül helyezését támogatom a 456-os rendeletnek)
A közéletben a bevezetett módosítás úgy ágyazódott be, hogy sokkal egyszerűbb építkezni, az építész csak rajzoljon egy homlokzatot, meg helyszínrajzot, aztán lehet építkezni, majd kitalálunk valami alaprajzot menet közben.
Arra kérnék mindenkit, hogy nagyon körültekintően járjon el a viszonylag csábító felkérések esetén! Fontos egy jó szerződés, egy tervezési program, és a figyelem felhívása arra, hogy milyen jogkövetkezmények várhatóak eltérés esetén!
A 2016. március 10-i szakmai továbbképzésen elhangzott, hogy pl. a műszaki leírásban helyiséglistának kell lennie. Nyilván ez nem megy alaprajz nélkül! Amennyiben építés közben eltérnek attól (pl. a WC nagyobb lesz), akkor már azt megelőzően módosított bejelentést kell tenni! Ellenkező esetben fennmaradási eljárást kezdeményezhet a hatóság, melynek során már pl. a HÉSZ minden rendelkezését figyelembe kell venni.
Még számtalan jogi problémát okozhat e rendelet alkalmazása, (szomszédok előzetes, írásos tájékoztatása is ajánlott) legyetek körültekintőek!

Üdvözlettel: Németh László


Partnereink

Társkamarák

©2012 | Fejér Vármegyei Építészek Kamarája