VI. Rockwool Építészeti Tűzvédelmi Konferencia

2013. február 21. csütörtök
Kedves Kollégák, korábbi konferenciáink résztvevői!

Szeretettel meghívjuk Önöket a  BM OKF Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága,  Dr. Bakondi György tű. altábornagy, főigazgató Úr fővédnöksége alatt számos szakmai szervezet szervezésében megrendezésre kerülő VI. Rockwool Építészeti Tűzvédelmi Konferenciánkra, mely a 2012-2013 évben az építésügy és tűzvédelem területén bekövetkezett legfontosabb jogszabályváltozásokat dolgozza fel.

Tetők - Falak - Homlokzatok + Épületenergetika

2013. február 20.
A Wienerberger Téglaipari Zrt. és a TONDACH Magyarország Zrt. közös kiállítóként vesz részt 2013-ban a Syma Rendezvényközpontban megrendezett Tetők–Falak-Homlokzatok + Épületenergetika Kiállításon.

A kiállítás első napján idén is konferenciát tartunk „Komplex megoldások energiahatékony családi ház építőknek”  címmel. A szakmai rendezvény programját úgy állították össze a szervezők, hogy az építőipar összes szakemberének tartogasson hasznos, érdekes információkat.

Bővebben...


Változások az építőiparban

2013. február 19.
2013. február 19-én, kedden, 14,00 órakor
építőipari vállalkozói fórum lesz a Gazdaság Házában.
Témák: változások az építőiparban 2013. január 1-jétől: az építmények tervezésével és kivitelezésével kapcsolatos változások; az építésfelügyelet szerepe;  a műszaki ellenőr, felelős műszaki vezető feladatai; az építésügyi lánctartozások témájában történt eredmények.

Bővebben...


Jogszabályváltozások az építésügyben

2013. február 18. 16:45 ó

Építészeti-műszaki tervezés, kivitelezés megváltozott szabályai
Előadó:Dr. Gáts Andrea
Helyszín: FUGA Budapesti Építészeti Központ,
            1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 5. (Ferenciek tere)
További részletek és jelentkezés itt.

13. Velencei Építészeti Biennále

2013. február 15.
A 13. Velencei Építészeti Biennále magyar kiállítása és a Breuer Marcell Doktori Iskola ’06-’11 könyvbemutatója

Kiállításmegnyitó és könyvbemutató:
2013. február 15. péntek, 18 óra
Spacemaker - A 13. Velencei Építészeti Biennále magyar kiállítása
A kiállítást megnyitja: Gulyás Gábor a Biennále nemzeti biztosa
Megtekinthető: 2013. március 10-ig

Breuer Marcell Doktori Iskola ’06-’11 könyvbemutatója
Főszerkesztő: Bachmann Bálint DLA
Vince Kiadó, 2012
A könyvet bemutatja: Ferencz Marcel DLA és Sáros László DLA, a MÉSZ elnöke
Helyszín: FUGA Budapesti Építészeti Központ (1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 5.)

Épület-szintű energiahatékonyság

2013. február 15.

2013. február 15-én kerül megrendezésre az AIDA projekt keretében az első hazai, épületlátogatással egybekötött workshop, amelynek fókuszában a közel nulla nettó energiájú, nem lakáscélú épületek állnak. A rendezvénynek a Regionális Környezet- védelmi Központ Szentendrén található null-emissziós konferenciaépülete ad otthont, ami egyben a workshop tárgyát is képezi.

Bővebben...


REVCO - EXPO

2013. február 15-16

Tisztelt Hölgyem/Uram!
Ezúton szeretném tolmácsolni meghívásunkat a Revco Magyarország Kft. által szervezett kiállításra.
Változatos programokkal várjuk az érdeklődőket, amelyeken keresztül megismerhetik a vakolat- és festékgyártás technológiáját, játékokkal egybekötött gyakorlati alkalmazási bemutatókat tartunk. Megismerkedhetnek alapanyag beszállítóinkkal, és bemutatjuk új fejlesztésű termékeinket is.
Sok szeretettel várjuk Önt, munkatársait, és természetesen bárki érdeklődőt.
A részvétel ingyenes, az előzetes regisztráció nem kötelező, de meggyorsítja a belépést a helyszínen. További részletek a mellékletben található fájlban.



Attachments:
Letöltés (Revco_EXPO.pdf)Revco-Expo meghívó
3763 Kb

Királykúti Teadélután 2013-02-13

2013. február 13.
MŰEMLÉKEN INNEN ÉS TÚL…

Csutiné Schleer Erzsébet építész és Dr. Siklósi Gyula régész professzor
előadás sorozata Székesfehérvár ezeréves épített örökségéről

Az előadás témája: Dr. Siklósi Gyula: ISZTOLNI BELGRÁD és STUHLWEISSENBURG PUSZTULÁS ÉS LEÉPÜLÉS, MAJD ÚJJÁÉLEDÉS ÉS FELEDÉS

Időpont: 2013. február 13. szerda 17.00
Helyszín: Székesfehérvár, Mikszáth Kálmán utca 25.

Partnereink

Társkamarák

©2012 | Fejér Vármegyei Építészek Kamarája